A 8mm-e Amazonit, Rózsakvarc és Eperkvarc ásvány golyókból készült egyedi ásvány karkötő speciális gumis damilra van fűzve, dagi buddha köztes díszítéssel.
Amit a Rózsakvarc ásványról tudni kell:
A festetlen rózsakvarc az egész világos, szinte áttetszőtől, a ködös középrózsaszínig terjed.
Az egyik legnépszerűbb kövek egyike, amely szépséges küllemének és erős gyógyhatásának köszönhető.
Története a görög és római mitológiába nyúlik vissza, amely szerint a rózsakvarc Erósznak és Ámornak a szerelem Isteneinek az emberek felé nyújtott ajándéka.
Az Rózsakvarc ásvány testi lelki hatásai:
Már tehát az ókoriak is hittek a kő szerelem terén gyakorolt pozitív hatásaiban.
A rózsakvarc a szívcsakrán keresztül segít az érzelmi blokádok feloldásában, megnyitja belső kapukat, hogy a csodát, szeretetet és szerelem formájában magunkévá tehessük.
Érzelmi blokkok feloldása a szerelem lelki és testi kiteljesedését segíti.
Az érzelmi gátak felszabadítása a termékenységet is magában hordozza, így ez a kő terméketlenség esetén is hasznos lehet.
A rózsakvarc egyéb területeken is bizonyíthatja pozitív hatásait.
Mivel segít megtalálni az életben a szépséget és a szeretet lelki egyensúlyunk helyre billentése és alkotó gondolatok megtalálása terén is hasznunkra lehet ez az ásvány.
Használjuk meditáció közben haragunk leküzdéséhez és szeretetünk, szerelmünk kiteljesítéséhez.
Ez a rózsaszín különlegesség testi bajainkra gyógyírt jelenthet, mint a szívcsakra köve, a bőrbetegségek, asztma, allergia és vérszegénység ellen használhatjuk.
Védi és erősíti a szívet, harmonizálja a szívritmust.Sokak szerint a rózsakvarc nem csak a már meglévő szerelmünk intenzívebbé tételében segíthet, hanem az áhított szerelem megtalálásában, magunkhoz vonzásában is.
Amit az Eperkvarcról érdemes tudnod:
Az eperkvarc, más néven cseresznyekvarc a hegyikristály egyik változata.
Magában hordozza a kristályok általános tulajdonságait.
Színei miatt, melyek nagyrészt rózsaszínes, esetleg barnás, néhol fehérbe átmenő árnyalatúak, legerőteljesebb hatást a szívcsakrához csatlakozva fejti ki.
Az Eperkvarc testi és lelki hatásai:
Az eperkvarc növeli a koncentrációs képességünket.
Tökéletes választás a tanulás hatékonyabbá tételéhez.
Növeli a szeretet iránti igényünket, a szeretni tudásunkat.
Fokozza a szerelmi vágyat és segít harmonikusabbá tenni szerelmi életünket.
Viselésével javítjuk életminőségünket, és fokozzuk életörömünket.
Erős szorongás enyhítő.
Az Amazonit testi és lelki hatásai:
Az amazonit nyugtató hatással bír az idegrendszerre.
Mivel az idegrendszer kontrollálja érzelmeinket, így ez a kő csillapítja a bennünk lévő feszültséget és segítenek nyugalmunk megőrzésében, akár bosszantó élethelyzetekben is.
Depresszió és érzelmi problémák esetén felébreszti az elvesztett életörömöt, megnyitja a szívet.
Mindennapjaink során az amazonit segít lazábbnak lenni, növeli a kitartásunkat.
A régi időkben az amazonitot a szülő nők kezébe adták, segítve ezáltal a fájásokat és a könnyebb szülést.
Menstruációs görcsök idején is számíthatunk a kő természetes segítségnyújtására, mivel a köldökcsakra környéki fájdalmak enyhítésére is alkalmas.
Már az egyiptomiak is gyógykőként használták.
Az amazonit segít céljaink elérésében.
A termék egyedi kézzel készült kézműves ékszer.